A lenge nyári ruhája alá egy szoros fekete neccruhát vett fel, ezzel minden egyes pillanatban emlékeztette magát miért is van most itt.
Piros táskája ezüstláncon lógott a vállán. Arra gondolt amit belerejtett, keze ökölbe szorult, lábát reflexszerűen rugásra emelte, de hirtelen észbe kapott.
A sétálóutca zsúfolt volt, ő próbálta élvezni a fülledt, füstaromájú hangulatot, a távolról odahallatszó zenét, az idegen emberek keveredő beszélgetését de a gondolatai nem terelődtek.
Tekintetét a távolba vetette, pásztázta a szűkülő utcát. Várta, de alig hitte, hogy megtörténhet. Ebben a pillanatban meglátta, a szíve dobbant, kezét oda szorította, miközben másik kezével a pillangókat próbálta megynyugtatni a hasában- és csak állt feszesen.
A férfi alakja egyre jobban vált ki a tömegből, lépkedett a nő felé. Ő nézte ahogy közeledik, agyában millió gondolat cikázott egyszerre, közben erősen koncentrált, hogy térdei ne rogyjanak össze.
A férfi egy lépésre megállt előtte, arcán megfejthetetlen félmosoly.
-Hogy ez a pasi bármit megenged magának! –forrt fel benne a düh és ettől erőre kapva, csattant a keze a férfi mosolygó arcán. Majd más lehetőséget nem kínálva dühös, suttogó hangon, a fogai között kipréselve a szót, parancsolta a férfinak:
-Térdelj! – és közben a kezével szigorúan a földre mutatott. Arca komor volt, száját egy vonallá préselte. Szemei akár villámokat is szórhattak volna. A düh amit érzett határtalan, mély és visszafolythatatlan volt.
Ez a férfi, akinek valamikor odaadta a lelkét, nagyon megbántotta. Ezért most neki is meg kell bántani őt. Büntetnie kell… a maga módján.
A nő oda se nézve egy mozdulattal kis fekete korbácsot húzott elő vörös táskájából és váratlanul a férfi hátára csapott vele aki ettől előredőlt és két tenyerén támaszkodott meg a földön. A látvány a nőt is feltüzelte és a következő ütést erősebben mérte.
A férfi fejét lehajtva, megadóan tűrte az ütést. A felhúzódó ingjét a nő a nyakáig felhúzta. A következő ütés a férfi csupasz bőrét súlytotta. A nő már nem kontrollálta a karját, hagyta, hogy elragadja a düh és a lelke fájdalma, de a könnyeit már nehezen tartotta vissza.
A férfi nyögését egy ködön át hallotta. Csapott még egyet, már rutinosan, de a lelke vergődött. A következő ütésnél elhagyta az ereje, a korbács kiesett a kezéből és az arcán patakzó könnyekkel rogyott ő is a térdelő férfi mellé… szereti ezt a férfit és igazán nem akarja bántani.
De azt akarja, hogy tudja, hogy neki is fájt. Könnyeit a kezével próbálta letörölni, nem akarta, hogy a férfi így lássa, de hát ez már megtörtént.
A férfi meglepődott, a félmosolya lehervadt az arcáról, szemei tágra nyíltak, agya egy pillanat alatt átkapcsolt. Valahol a tudata legmélyén számított rá, hogy a nő meg fogja torolni amiért nem tartotta be az ígéretét.
Amiért becsapta, amiért az utolsó pillanatban mégis mindig a menekülést választotta félelmében. Sejtette mi vár rá, de most először már nem akart elfutni…. tette amit Úrnője parancsolt neki.
Megadóan a nő lábai elé térdelt. Tudta már, hogyan kell ezt csinálni, bár a környezet idegen volt neki. Tudta… ennek most így kell történnie. Neki most bűnhődnie kell. Tudta. És érezte ahogy a korbács a hátán csattan.
Ettől kissé színpadias mozdulattal négykézlábra ereszkedett. Érezte a hideg macskakövet a kezei alatt de gondolkodni nem volt ideje. A második csapás erősebb volt, fejét lehajtotta, az ingje feljebb csúszott a derekán.
Langyos szellő hűtötte a csípő érzést a bőrén de már érezte is a következő csapást. A nyögés ami elhagyta a száját egyszerre volt a fájdalom jele, de szenvedélyes és kihívó is. A negyedik ütést már gyengébbnek érezte, az ötödik teljesen erőtlen volt. A nőre nézett…
Érezte a szívből jövő késztetést, hogy most neki is tennie kell valamit. A mellette térdelő nő felé fordult, hüvelykújjával tett egy felesleges próbálkozást, hogy letörölje a könnyeit. Jobb kezét símító mozdulattal a nő fejére helyezte, bal kezével a derekát ölelte és csókolta a könnyeit. A nő a fejét akaratlanul is felemelte. Ajkuk összeért… szemükből a könny már nem a fájdalomtól pergett.
ES